Menü

Az olimpiai kvóta a cél!

2021. Március 11
632
Az olimpiai kvóta a cél!

Csütörtöktől vasárnapig Budapest ad otthont a kardozók utolsó olimpiai kvalifikációs világkupájának. Számunkra a legizgalmasabb napnak a vasárnap ígérkezik, ahol a női csapat Pusztai Lizával és Márton Annával a soraiban harcolhatja ki a tokiói kvótát!

„Csupán egy lépésre van a magyar együttes a történelmi tettől, vagyis, hogy először szerepeljen női kardcsapatunk az olimpián!” – ezzel a megállapítással zártuk szinte napra pontosan egy éve, a női kardozók athéni világkupán szerzett bronzérméről szóló tudósításunkat. Akkor még nem gondoltuk, hogy erre az utolsó lépésre ennyit kell várni. Azonban mint ismert, a pandémia közbeszólt. Öröm az ürömben, hogy az eredeti tervekkel ellentétben így az utolsó olimpiai kvalifikációs világkupát Budapesten rendezik a szakágnak.

Bár több verzió is elképzelhető a tokiói kvóta megszerzésére, a legegyszerűbb képlet szerint amennyiben a mieink bejutnak a negyeddöntőbe és Ukrajna nem nyeri meg a versenyt, akkor már foglalhatják is a repülőjegyeket a japán fővárosba Pusztai Lizáék. Ráadásul a tavalyi év óta változás az is, hogy már Márton Anna is a BVSC-t erősíti, így két legjobb női kardvívónk immár klubtársakként harcolhatják ki Battai Sugárral és Katona Renátával a kvalifikációt.

„Természetesen nehéz félretenni azt, hogy ne figyeljünk a riválisokra. Ugyanakkor mindent megteszünk azért, hogy magunkra koncentráljunk! És úgy gondolom, hogy felkészültünk! A lányoknak odaadtam a tavaly athéni Világkupa-verseny akkreditációs kártyáját. Azzal az üzenettel, hogy egy évvel ezelőtt itt hagytuk abba, és ugyanezen az úton folytassuk tovább! Nagyon együtt volt a csapatunk, és ugyanezt gondolom most is. A kohézió működik, teljes az egység, úgy érzem, sokat léptünk előre ezen a téren” – nyilatkozta Gárdos Gábor vezetőedző a szövetség honlapjának.

A világkupa csütörtökön a férfi selejtezővel kezdődött, majd pénteken a nők következnek. Szombaton osztják az egyéni érmeket és bár erre is figyelünk majd természetesen, ezúttal a vasárnapi csapatversenyen lesz a hangsúly a versenyzők szempontjából is, hiszen a kvóta azt jelentené, hogy három egyéni magyar induló is lehetne az olimpián a női kardozóknál, ráadásul abból a két kulcsember, Pusztai és Márton is klubunkat képviselhetné az ötkarikás játékokon!

Sok sikert kívánunk a lányoknak! Hajrá magyarok!

 

Fotó: Kovács Márton / Magyar Vívó Szövetség

Vissza a hírekhez | Vissza a hírcsoporthoz