A szenzációs Eb-ezüst krónikája

A szenzációs Eb-ezüst krónikája

Hétfőn hazaért a kötöttfogású birkózó-válogatott a sikeres varsói Európa-bajnokságról, ahol mint ismert, Kiss Balázs ezüstérmet szerzett. Tekintsünk vissza sportolónk lenyűgöző menetelésére!

„Izgatottan várom a szombati kezdést” – így nyilatkozott pénteken honlapunknak Kiss Balázs a varsói birkózó Európa-bajnokság helyszínéről. Mi is izgatottan vártuk a kezdést, hiszen klasszis sportolónk korábban már elárulta, hogy valószínűleg ez lesz az utolsó világversenye példaértékű karrierje során. Tulajdonképpen azzal, hogy kiharcolta az Eb-kvalifikációt 38 évesen, már fantasztikus sikert ért el, de Balut ismerve tudhattuk, hogy ő nem elégszik meg ennyivel.

Így nem meglepő, hogy nagy lendülettel kezdett Kiss a 97 kilogrammosok negyeddöntőjében az azeri Magomedov ellen. Ennek pedig meg is lett az eredménye, hiszen két „leküldés” után egy pörgetést is bemutatott, így magabiztosan nyerte meg 4-0-ra az összecsapást.

Jöhetett az elődöntő, ahol hatalmas csatát vívott Balu a fehérorosz Sztadubbal. Ezúttal is birkózónk volt az aktívabb, így többször is próbálkozhatott lentről. Ráadásul riválisa szabálytalan védekezés miatt intést is kapott, így 3-1-gyel jutott a fináléba Kiss.

A döntő vasárnap este világbajnokok csatáját hozta, hiszen kiválóságunk a kétszeres aranyérmes orosz Musza Jevlojevvel találkozott. Balu rögtön az elején majdnem eldobta a súlycsoport legjobbját egy válldobással, de ez az akció végül nem ért pontot a számára. Ezt követően riválisa technikai tussal megnyerte a finálét, azonban az Európa-bajnoki ezüstérem azt jelenti, hogy Kiss Balázs három bronzérme után legfényesebb medáliáját szerezte a kontinensviadalokon, amellyel megkoronázta eddig is lenyűgöző pályafutását!

Gratulálunk Balu a szenzációs teljesítményhez!

 

Fotó: Róth Tamás

 

Image

Elérhetőségek

Titkárság: +36 30 273 14 26

Uszodai pénztár: +36 30 528 0768

Konditerem: +36 30 019 5259

Sajtó / média: sajto@bvsc.hu

Adatvédelem

SimplePay